Csillagnyelv

 

Az apácatársak sokat mondó pillantással néztek egymásra. Margit érthetetlen szavakat mormolt elmerült imája közben. Hallották máskor is, talán meg is szokhatták volna már, de nem így történt. Csodálattal nézték elmerült arcát. Látszott, nem érzékeli, mi történik körülötte, arca kipirult, szinte sugárzott, nem tudták levenni róla pillantásuk. Megragadta őket ez a szépség és tündöklés, nem akarták elmulasztani ezen percek élményét. Kicsit féltek is, mert nem tudhatták, hol jár ilyenkor szellemével a királylány. Irigyelték is kicsit, hiszen látszott sugárzó boldogsága, s mit nem adtak volna, ha ők is megpillanthatják azt, ami ő láthat. Tudták, másabb ő mindenkinél, elszántan küzdött a céljaiért. Tudták, közel van ő az éghez, útját folyamatosan csodák sora kísérte.

  Bár tudták volna tiszta szívvel fogadni mindezt, de nehéz volt elfogadni, hogy valaki ennyire más legyen. Amikor egész fiatalon először feküdt a földön úgy mintha meghalt volna, nagyon aggódtak. Aztán jött Olimpiádisz asszony, és szinte belerúgott, hogy megnézze él-e. Akkor sajnálták, de azóta sok furcsa dolog történt körülötte. S ki merne beleszólni abba, amit nem is ért, s akit e titkok öveznek, a királynak a lánya.

  A kolostor csendes falai között, visszavonulva, az ima boldog órái következnek. Ilyenkor újra járhatja az ég ösvényeit, s beszélheti érthetetlen angyalnyelvét. Ha csak teheti, az ablakmélyedésben imádkozik, ahol a boltívek ölelte ablaküvegen égi jegyesének, Jézusunknak képe van megfestve. Legjobban itt szeret lenni, főleg, mikor az ablakon átragyog a nap fénye. Ilyenkor szárnyal a lelke, s elfeledi a munkában megfáradt, oly kíméletlenül kimerült testet. Ilyenkor jó a kolostor magánya, jó, hogy életét teljes figyelmével a feladatának szánhatja. S ha nincsenek is sokan, akik értik a csillagok édes nyelvét, ő elhozza azt az égi tudást, amit nekünk szántak.

  S ki lehet a társa, ki az ki szintén birtokosa e tudásnak?

Akár az egyszeri királylány a mesében, úgy keres Margit is társat az égben. A mesebeli királylány annak ígéri kezét, ki megtalálja, bárhova is rejtőzzék. Jönnek sorra a jelentkezők, de mindenkinek túljár az eszén. S lassan nincs, ki próbát tegyen, nem találják ki, hová rejtőzhetett. Egy szép napon aztán jelentkezik a kisbojtár. A csillagszemű legény aztán mindenhol megtalálja a huncut királylányt. A királylány sem búslakodik már, mert tetszik neki a kisbojtár, de szavát tartva, utolsó próbaként a Nap mögé bújik, s várja, hátha a kisbojtár itt is megtalálja. S ha megtalálta a virág szirmában, megtalálta itt is, így szól az ősi mese, amiből tanulhatunk ma is.

  Margitkánk, akár a mesebeli királylány, szeret égi ösvényeken járni, s ezen utakon táltosokkal találkozni. Vannak még mások is, ki az égi utakat ismerik, kik szent erdőben élnek, s őket pálosoknak, fehér táltosoknak nevezik. Földanyácskánk szíve s az ő szívük egy ritmusra jár, s őrzik az ősi tudást. Margit velük révül, járja égi ösvényeit, s titkot őrizve tűri a kolostor nehézségeit.

  Ki tudja, értették-e társnői mindezt, s óvták-e azt a szépséges lelket, amit társukként rájuk bízott az Isten.