Az égi pár

 

Néha Margitot is kétségek gyötörték, s elbizonytalanodott. Ő fényt látott, végtelen szeretetet, virágok tengerében Jézuskánk lépkedett. Élőbb Ő az élőnél, aki mindennapjait bearanyozza, mégis halottként siránkoznak róla, s állítják, Isten feláldozta egyszülött fiát. Ott van minden templomba vértől csöpögő kereszten, s a templomokban siratják s gyászolják. Fájt neki is a keresztre feszítés minden másodperce, nem is bírta nézni, ahogy szenvedni látja Jézusunkat, szerelmetes Fényfiúnkat. Siratta Ő is ezerszer a fájdalmat, ami oly szörnyen égette minden fény-szülött szívét. Ott volt ő is, élt akkor is, csak akkor nem ezt a testet és nem a Margit nevet viselte.

  S ha tudta is, hogy él, ha értette is az örök élet rejtelmét, nem és nem bírta könnyek nélkül látni Jézusunk keresztre feszítését. A kolostorban pedig folyton látnia kellett e szenvedést, e szerint zajlott a szertartások rendje. Alkalmazkodott hát e rendhez, felajánlott és kiszabott böjtöket, de gondolatban ezerszer is simogatta égbe érő fénykezekkel e fájdalmas sebeket. Gyógyította szerelmetes fényével. Kitalált jobbnál jobb dolgokat, miként enyhíthetné ezt a fájdalmat. A fájdalom mégis erős maradt, s érezte, minden szertartással újra és újra kínozzák a megkínzottat.

  Este, mikor a szobájában egyedül maradt, kibontotta ládikóját, s boldogan vette elő a pici ruhadarabkát, ami megőrződött ennyi időn át, s mit kincsként rakosgatott. Mária szőtte leheletfinom szövetét, s beleszőtte minden szeretetét, ahogy várta a kis jövevényt. Kimondhatatlan érzés volt ezt a kis inget fogni, azt, ami egykor a piciny testre simult.

  Ott állt mellette Jézus szelleme. Beszélgettek ők akkor is, mikor ezt földi szemmel senki észre sem vehette. Ekkor ragyogott fel csak igazán a szellem, ilyenkor nem látta a szenvedő testet, ragyogó csillagszemekkel nézett rá égi szerelmetese. Itt nem volt idő, s nem volt korlát, végre letehette a hétköznapok nehézkes gúnyáját. Tanította őt az égi jegyes, mutatta a csodák útjait, s merített az Isten tiszta világából, hogy így segítse embertársait.

  Mindenkinek választani kell, mivel táplálja lelkét, s mindenkinek tudni kell igaz hovatartozását.