A vízbe fúlt apáca

 

Húsvét volt, és hiába várták a tavaszi nap kellemes melegét, a nap ragyogó aranyló korongját felhők takarták el. A felhők könnyeket eregettek, pedig már mindenki nagyon várta, hogy a természet egy kicsit inkább nevessen, mert ez a sok könnyező felhő már eláztatott mindent, s csak szürkeség és sár borította a földet.

  Margit megborzongott a hidegtől, jól esett volna a köpenye melegébe burkolóznia. Megkérte szolgálóját, Ágnest, hogy hívjon valakit magával, és hozzák el a köpenyét.

  Ágnes el is indult az egyik apácával, az udvaron keresztül, hogy elhozzák Margit meleg ruháját. Ködös sötétség volt, szürkeség, csak csúszkáltak a sárban, szinte azt sem látták hova lépnek, csak arra ügyeltek, el ne essenek. Egyszer csak Ágnes elvesztette egyensúlyát és zuhant lefelé.  

  A levegő is elakad a torkán, kiáltani sem tudott. Jeges félelem markolta a szívét, már érezte, hogy a kútba esett bele, a kútfal súrolta oldalát, ahogy nekiütődött. Aztán a hideg vízbe merült, mely átitatta a ruháját, minden nehéz lett, húzta le az átvizesedett ruha súlya. Próbált fennmaradni a vízen, de síkos volt a kút kövezete, s lecsúsztak róla megdermedt ujjai. Harcolt egy ideig, aztán feladta, s az eszméletlenség végre megváltotta fájdalmas küzdelmétől.

  Apácatársa először nem értette mi történt Ágnessel. Aztán kétségbeesve rájött a történtekre. A kút nem látszott a szürkeségben, óvatosabbnak kellett volna lenniük, hiszen a kút nincs elkerítve, nincs pereme. Rohant a közeli konyhahajtóhoz, hogy segítséget kérjen, de az zárva volt. 

  Nem tudott mit tenni, szaladt vissza, segítséget kérni. Lélekszakadva mondta, siessenek, mert Ágnes kútba esett. Olimpiádisz asszony, a kolostor vezetője, kulcsért küldött és ment Margithoz, s már mondta is, bántó szavait:

 - Margit, gonoszul tetted ezt, mert elveszejtetted ennek az apácának testét és lelkét is!

  Margit lelke felbolydult a hír hallatán. Ő volt, aki elküldte őket, s most magát hibáztatta. Nem Olimpiádisz asszony szavai miatt érzett így, azokat már régen megszokta. Csak arra tudott gondolni, inkább fagyoskodott volna, és akkor nem hal meg ilyen értelmetlen és kegyetlen halállal Ágnes.

  S a következő gondolat már túllépett a hírtelen érzett fájdalmon, hiszen, értette, látta, tudta, hogy véletlenek nincsenek, mégis nehéz ezt így szemlélni, amikor valaki közeli szerettünkkel történik mindez.

  S már lépett is égi utakra, tenni csodáit, s határozott és ragyogó szemekkel nézett Olimpiádisz asszony borús arcára. Ennyi év és számtalan csoda sem volt elég ennek az asszonynak, hogy Isten csodálatos világában bízzon, és megolvadjon fagyos szíve.

Így szólt hát hozzá:

 - Ne félj anyám, mert nem hal meg ez az apáca! - és olthatatlan szerelmetességgel fordult az ég felé:

 - Ó Úristen, ha csak egy kevéssé is kedves neked az én szolgálatom, akkor tedd, hogy ez a szolgálóleány meg ne halljon!

  Már szaladtak nyitni a konyhai ajtót – ami a legközelebb esett a kúthoz. Küzdöttek, hátha van még segítség, bár ilyenkor már csak reménykedik az ember, hiszen már sok idő telt el, s tudták, Ágnes már rég megfulladt.

  S közben az Égben, a magas Fényben Margit szavait meghallgatták, s az Úristen azt gondolhatta, hogy bizony kedvére vagyon, ahogy őt e gyermeke szolgálja, s legyen hát meg az ő akarata. S az Isten, megengedte, hogy a szellem még egy időre a testbe visszatérjen.

  Szaladt Margit is, már alig várta, hogy felhúzzák a kút hideg vizéből a társukat. S így is történt, végre, nagy nehezen kihúzták a kútból Ágnest, aki hidegen, élettelenül feküdt a víztől és sártól tocsogó kövön. Margitka a kezét a halott testére tette, s várta a boldog pillanatot, amikor a halott megelevenedik. S így is történt, lassan visszatért az élet Ágnesbe.

  Nagy volt a boldogság, s nem győztek örülni, s faggatták a megelevenedett társukat, hogy mesélje el, mi történt. Ágnes pedig mesélte, hogy amikor meghalt, magát felülről nézte, ahogy élettelen testét a víz felveti, majd később kihúzták. Látott és érzett mindent pontosan, s most örömmel ölelték, s bizony kicsit el is fáradtak a nagy izgalomban.

  Miután Ágnest biztonságba helyezték, boldog és örömteli lélekkel köszönték meg az Égi segítséget, s tartottak különösen szép hálaadó ünnepséget.