A vak ember

 

Ez az ember, akinek csodájáról mesélek, hosszú és nagy szenvedésekkel járó szembetegséget kapott. Végül elvesztette szeme világosságát. Naphosszat ült a szobában a kémény melege mellett, nem nagyon tudott mást tenni vaksága miatt. Még az ablak is be volt sötétítve, mert még betegsége alatt, fájdalmait remélte enyhíteni a besötétített ablakkal.

  Most azt hallotta, hogy egy csoport, ott, ahol ő is lakott, zarándokútra készül, Szent Margit koporsójához. Ő is csatlakozott a zarándokokhoz, gyermeke vezette karonfogva a kétnapnyi úton. Útközben azonban titkon azon gondolkodott, hogy az Úristen igazságosan cselekedett-e vagy sem, amikor rásújtott ezzel a betegséggel.

  S míg a zarándokok áhítattal és vágyakozó szívvel mentek céljuk felé, ő ítélkezéssel mulatta idejét. Aztán céljukhoz értek, s mint a többiek, ő is vágyakozó szívvel imádkozott, hogy meggyógyuljon.  S a várva várt csoda elmaradt, és vakon botorkált a hazafelé vezető úton is, sírva, szomorkodva.

  A család, reménykedő szívvel leste, mikor térnek meg a zarándokok, és izgalommal lesték, vajon hogy tér haza az édesapa. Szomorú szívvel látták megtört járását, s azt, hogy most is vezetni kellett, s megértették, hogy vakon tért vissza hozzájuk. Szeretettel fogadták, lemosta magáról az út porát, és leült szokott helyére a kémény mellé.

  Nem volt sok kedve beszélni, csak ült csendben, s gondolkodott a történteken. Hallotta sok ember boldog gyógyulását, ő is elment, de ő, most is vakon ül, mint annak előtte. Aztán lassan megértette a történteket.

 - Gyertek mindannyian körém! – szólt a családjának, és amikor azok mind köréje álltak, azt mondta:

 - Ó édes Szent Margit, Istennek csodás lánya, sok ember gyógyult már meg a te irgalmasságod miatt, csak én tértem meg vakon az otthonomba, úgy ahogy elhagytam azt. Mindez az én bűneim miatt történt, s most családom előtt fordulok hozzád bocsánatért!

  Kérte a feleségét, húzza szét a sötét függönyt az ablak elől, és nyissa ki az ablakot, hogy ha vakon is, de a tiszta ég felé fordulhasson, s ne legyen miatta besötétítve a szoba ablaka.

  Őszinte volt megbánása, és megértette már mit vétett Isten végtelen szeretete ellen, s könnyebb lett a lelke, mikor családjának ezeket elismerte. S boldogan emelte arcát az ég felé, megtisztulva lelkében, mintha egy nagy súlyt rakott volna le, olyan könnyű lett mindene. S meglepetten érezte, hogy szemeivel látja a ragyogó kék eget. A családja szeme láttára kapta vissza látását.

  Hírtelen nagy öröm támadt. Szaladtak összehívni a barátokat, rokonokat, szomszédokat. Még a megyés plébánost is meghívták, aki nem túl messze lakott, s nagy vendégséget szerveztek az Úristennek és Szent Margit tiszteletére. Nagy örömmel telt a lakoma, és nem győzték újra és újra elmesélni a csodát, ami ott esett a szemük láttán.

  Egy hét múlva, ismét összegyűltek az ünneplők, s most gyertyákat égetve, elindultak a szeretett sírhoz, hogy ezzel köszöntsék és éltessék Margitkánkat. Útjukon a sok kíváncsiskodónak, érdeklődőnek, velük imádkozóknak mind elmondták az Úr csodáját, ami velük történt.