A megnyomorodott Benedek

 

Benedek tehetetlenül feküdt az ágyán. A családra és mások segítségére van utalva. Borzalmas érzés volt, hogy nem tudott dolgozni, és saját erejéből mozogni, nem volt már értelme az életének. A térdei melléhez szorultak, a sarkai pedig az altestéhez húzódtak görcsösen, összezsugorodva. Már három éve élt így. Ő, aki egykor ács volt és pintér, a munka éltette, s már nem tudott kihez fordulni, aki megszabadította volna e kíntól. Néha meglátogatták beszélgetni, de senki nem tudott segíteni a sorvadozó, összezsugorodó lábain.

  Egy alkalommal arról meséltek neki, hogy hallottak Szent Margitnak csodatételeiről, melyek a sírjánál esnek. Újra remény lobbant Benedek szívében. Tudta, hogy oda kell mennie. Élni akart emberként, s nem is tudott másra gondolni, csak hogy odajusson, s kérje Margitunkat, segítse őt nyomorult létéből egészségessé válni. Könyörgött anyjához, rokonaihoz, hogy vigyék el őt, Szent Marit sírjához meggyógyulni.

- Amikor majd az én apám, ki már régen meghalt, feltámad, akkor gyógyulsz te meg fiam! - mondta az anyja, aki bizony belekeseredett már régen a fia szomorú életébe.

  Benedek azonban nem adta fel. Vágyott rá, hogy elmehessen a csodás sírhoz, hogy imádkozzon a szépséges királylány könyörületéért. Végül csak megbeszélte a család, hogy megpróbálják, és elviszik ezt a kétségbeesett embert oda, ahova kéri. Kíváncsiak is voltak egy kicsit, milyen lehet az a híres sír, ahol olyan csodálatos dolgok esnek.

  Elkészültek hát az útra, sütöttek, főztek, s egy alkalmatos szekérre tették Benedeket, akinek arcán már régen nem láttak ilyen reményteli örömet. Elvitték a szent koporsóhoz, ahol furcsa látvány fogadta őket.

  Emberek imádkoztak, ültek és feküdtek a sír mellett, kinek milyen nyomorúságos baja volt, mind ott gyülekezetek. Nagyon sokan voltak ott, s a csend és nyugalom mellett mindig ott lebegett egy furcsa várakozás, mikor történik megint valami csodálatos, valami Isteni, ami megerősít, boldogít.

  A sír mellé emelték Benedek tehetetlen testét is, majd ott hagyták imádkozni. Később érte jöttek, s nézték, történt-e valami vele, de nem látszott változni semmi sem. Elvitték másodszor is, s letették ismét a sír közelébe, s hagyták elmerülni, szívből jövő imáinak végtelenjében. Így telt el egy hét, s Benedek oly tiszta és igaz szívvel kérte gyógyulását, hogy meghallgattatott, s éppen a mise alatt, egyszerre felkelt és lábra állt, minden segítség nélkül.

  Menni tudott újra! Boldogan kiáltott a lelke az égbe, köszönetet mondva ezzel az Margitunk égi segítségének. Körbe – körbe járta a sírt, ahogy örült, s ahogy mutatta és próbálta visszakapott lábait. Nincs ehhez hasonlatos érzés, mit átélt, s boldogan beszélték a sír körül az újabb csodálatos eseményt.

  Ragyogva indult haza, újra élt, s élvezte az út minden egyes lépését. Megint dolgozhatott, s élhetett, mint mások, s nem kell már csúf teremtményként szenvednie ezen a világon.

  Szárnyaló imái a magas égig értek, s az emberek, jöttek csodájára a történteknek. Szívesen mesélt a saját s mások csodájáról, míg egy szép napon elhatározták, elmennek a sírhoz zarándokútra. Sokan mentek a tartományból, s boldogan vezette őket Benedek a csodák színhelyére.  Egyre többen hallották már Szent Margit csodatételeit, s a zarándokutakra sokan együtt indultak. Voltak ott megszállottak, s különböző betegek, s mind meggyógyultan tértek vissza az emberek.

  Ha ma is meglenne még Margitkánk sírja, mennyi szenvedő ember lelhetne gyógyírra. De sötét erők eltüntették égi lényének földi emlékét, s most nem mehetünk sírjához, hogy oltalmát kérjük, és segítségét. Szívünkben kell hát életre kelteni, hogy élvezhessük áldott lénye erejét, amit onnan soha senki el nem vehet többé.