A lélek fényes- kényes tükre

 

Az asztal körül a megszokott rendben ültek az apácák. Csendben ettek, ahogy ez szokás volt, és ki-ki a gondolataiba merült. Szent Margit is ott ült, szokott helyén és arra lett figyelmes, hogy az egyik nemes kisasszony, aki szintén a kolostor falai között nevelkedett, igen rossz gondolatokat táplál néhány társa ellen.

A kis királylányunk már nem gondolkozott azon, milyen a mások gondolatát látni. Először nehéz volt megszokni. Jó nézni, ha valaki boldog és jókedvű, de milyen nagyon fájdalmas látni más reménytelenségét, gyűlölködését, félelmét. Milyen furcsa megszokni, hogy az emberek sokszor mást mondanak a szájukkal, és mást gondolnak abban a reményben, hogy ezt úgysem érti senki.

De ő érti és látja. Már nem sérti, és már nem zavarja ez, de sokáig tartott, amíg megszokta.  Sok könnye hullott e miatt. Nem tudott sokszor semmit tenni, pedig annyira szeretett volna segíteni a mélyen elrejtett fájdalmak láttán. Most így, egymás között, mégis beszélni akart apáca társával. Az óvatlan kis hölgy, csak ontotta magából a gyűlölet rosszízű érzését, a háborúság gyilkos gondolatát és a bosszúállás csalóka reményét.

Befejezték végre az evést, és Margit intett az asztal túloldalán ülő lánynak, jöjjön közelebb egy szóra. Jött a lány, kicsit meg is ijedt. Sokszor látta már a híres királylányt, de nem nagyon beszélt még vele. Nagyon tisztelte és kicsit zavarban volt. Zavara akkor lett igazán nagy, amikor Margit azt kérdezte:

- Min gondolkoztál olyan elmerülten evés közben?

- Ettem az asztalnál, és az ételekről gondolkodtam- válaszolta elbizonytalanodva az apáca.

- Felsorolom, miket gondoltál, kedves apáca testvérem. Nem azért teszem mindezt, hogy megrémítselek, vagy valamit bizonyítsak ezzel. Segítenem kell, mert nem érted mit cselekszel. Ezekkel a gondolatokkal mély sebeket ejtesz a lelkeden. Olyan ez, mintha tépnéd és szaggatnád a lelked tiszta, selymes, ragyogó mivoltát. Kérlek, ne tedd ezt, mert magad ellen vétesz ezzel a cselekedeteddel.

Csodálkozva nézett apáca társa Margitkánkra. Azt gondolta megrója őt, és számon kéri oktalan gondolatait, de nem, teljesen más történt. Megértette, másképp működik a világ, bántó gondolataival főleg magának árt.

Ahogy Margitot nézte, öröm járta át az előbb még haragvó lelkét. Talán már eddig is így kellett volna ránézni. Megérintette az a zavarbeejtő tisztaság, amit nem lehet leírni, csak érezni. Megérintette valami, amit csak remélt eddig, és hírtelen Isten közelében érezte magát.

- Kedves Margit! – szólt hozzá végre, megfelelő szavakat keresve - Köszönöm, hogy gondomat viseled. Segíts, hogy letegyem ezeket a bűnöket és kérlek, foglalj imáidba.

Öröm villant át Margit arcán. Felragyogott a fény a szemében és érezni lehetett a belőle áramló szeretetet. Segítő volt ez a szigor, és simogató ez a megrovás.

Az apáca sokáig gondolkozott ezen a dolgon. Hallotta már százszor is, hogy ne gyűlölködj, ne tedd ezt, meg ne tedd azt, de ez kötelesség volt és teher. Most valami más történt. Lehet a lelket szaggatni, lehet szennyezni? - ez nagyon meglepte.

Lehet a lélekre vigyázni? Még mindig csodálattal nézte Margitot, aki már másfelé járt, már túllépett a történteken. De ő más lett, valami nagyon fontosat megértett, és ettől nagyon boldog lett.