A költözés

 

Béla király többször ellenőrizte az építkezést. Most végre befejezték az új kolostort és templomot. Az evezősök szaporázták a tempót, érezték a király izgalmát és sietségét, hogy megnézze a költözésre kész kolostort.

  A Nyulak szigetére tartottak, amit Nagyboldogasszony szigetnek is hívnak. Ez a sziget mindig is Istenanyánk kedvelt földi kertje volt. Itt épült fel az új kolostor a kis királylánynak, Margitnak. Béla királyunk a domonkos rendre bízta a gondozását. Gazdag ajándékait és a királylánynak kijáró vagyontárgyakat hetek óta hordozták a várból a szigetre. Most minden elkészült, kiválasztották a gyermekkel költöző apácákat és főnemes lányokat. Béla megnyugvással látta minden rendben van, indulhatnak a gyermekért.

  Árpád-házi Margit elindult, hogy elfoglalja azt a helyet, ahol folytathatja csendes életét. Nagy esemény volt ez a költözés, tömegek kezdtek zarándokolni a kolostorba. Látni akarták a szépséges gyermeket, a királylányt, akit odaígértek szolgálni az országért. A kolostort is látni akarták, amit a király építtetett, nagy esemény volt ez az ország életében. Jöttek apácák, nemes urak és asszonyok, özvegyek és fejedelemasszonyok, mesteremberek és papok. Voltak, kik közelből indultak útnak, s voltak, akik az ország messzi vidékeiről zarándokoltak.

  Reményteli szívvel kérlelték a ragyogó szemű kis királylányt:

- Imádkozz értünk ó gyönyörű gyermeke Istennek, kérd épülésünket, gyógyulásunkat! Az Isten biztos nagyobb örömmel hallgatja meg a Te szavaidat, mint a mienket.

  Margitka pedig imádkozott, s szerelmetes szíve szárnyalt a boldogságtól, ha segíthetett. Érezték az emberek, a gyermeki tiszta szív hamar hazatalál az égbe, az Istenhez.

  Esténként, amikor a feladatokat elvégezte visszatért kis szobájába, gondolataival végre egyedül maradt. Igen, értette ő, a nagy titkot. Sok ember elfeledte már tiszta gyermeki lényét, az Istent magukban már fel sem ismerték. Mily szomorú, hogy a gyermekek tiszta szívét megmérgezik a felnőttek, kik azt hiszik, a gyermekeik csak képzelődnek.

  Nem akarta, hogy megkülönböztessék, hogy királyi rangja miatt előnyben részesítsék. Dolgozott hát erőn felül mindent, arra tanították, hogy alázatosan szolgálja az Istent. Mosott hát, és takarított, s ha új ruhát kapott, igyekezett elhasználni, hogy megrongyosodjon. Bármit is tett, nem tudott árnyékban maradni, rendkívüli lénye átsugárzott a legszegényebb gúnyán is. Arca szépségét égi fény színezte, belső szépsége kiült tekintetére.

  Ha remélték is, hogy Margitka csendesen szót fogad, kicsit meglepődtek a mindennapok együttléte alatt. mert alázatosan szolgálta Ő az égi világot, s szolgált a földön is, minden rászorulót, kit hozzá vezérelt az ég. De a kősziklát sem lehet meghajlítani, az Ő tiszta égi lényét sem bírták a kolostori merev szabályok az igazi útjáról, tiszta forrásától eltéríteni.

  Itt élte hát életét a kolostor magas falai között, s tette dolgát, ahogy azt elvárták. Voltak nagy titkai, amik nem is titkok már, mert éjszakánként csillagokba lépett, s vívta égi harcait. Máskor csak hajózott az élet végtelen folyamán, s szelleme csillaga cikázott az ég végtelen útján.

  Bármily nagy a szellem, földi testet öltve viselni kell a nehézkes anyagi testet. De vannak még, kik őrzik az égi tudást, s jönnek a fény gyermekei újra és újra, hogy emlékeztessenek és tanítsanak. S ha csodákat tesznek, csak azért teszik, ismerd fel végre az erődet, s cselekedj égi dolgokat Te is.

  Olvasd hát szeretettel a királylány életének néhány csodatételét, ki jött a csillagokból, majd lett újra csillaggá, maga után hagyva az emberi szívekben a végtelen szeretetet és tudást.

  Ma már nincs sírja Szent Margitnak, fénnyé válását csak egy eldugott vörös márvány koporsófedél bizonyítja. Nincs teste, ami romolhat, de ott van minden ember szívében, aki Őt szólítja.